MŰSZAKI TARTALOM


Társaságunk, az ARGO 2001 Kft a Siófok Beszédes sétány 77. sz. alatti területen, I. ütemben 2003 év végén adta át 78 lakásos társasházi épületét a tisztelt tulajdonosoknak, melyet követően ugyanezen területen elkezdte építeni, új, két épületből álló épületegyüttesét, melyek közül a II. ütemben épülő társasház kivitelezési munkálatai már befejeződtek.   Az új II. ütemben elkészült épület 74 lakást foglal magába, kb. 850m² alapterületen, ”U” alakban, hét szint magasságban.

 

 

  Az épület alapozása speciális, cölöpalapozással készült, erre került a pilléreken álló monolit vasbeton vázszerkezet, melyet Ytong falazat tölt ki. Az épület kívülről Dryvit hőszigetelő rendszerrel lett ellátva, a megfelelő helyeken polisztirol keményhablemezzel üveghálóval megerősítve, Baumit finomszemcsés, a szélsőséges időjárási viszonyoknak ellenálló vakolattal borítva. A lakások egymástól 30 cm-es Ytong blokktéglával lettek elválasztva. A födémek értelemszerűen hő és hangszigeteléssel készültek. A válaszfalak 10 cm-es Ytong tégla építésűek. A tető kialakítása változó, egy része kishajlásszögű Lindab állókorcos fedésű, más része lapostetős kerámia burkolat, kavicsleterhelésű.

 

 A földszinten a középső részen egy étterem, mellette két oldalt a pillérek között gépkocsiparkolók lettek kialakítva.

 

  A lakások kb. 30 m² - 100 m² alapterület nagyságúak, plusz a mindenkori lakásokhoz tartozó terasz területe. A lakások minden szinten a nyitott függőfolyosókról nyílnak. A szinteket tágas lépcsőház és két lift (egyik panorámás ) köti össze egymással és a földszinttel.

 

A lakóegységek külső nyílászárói a mai kor elvárásainak megfelelőek. A bejárati ajtók a biztosítók követelményei szerinti több ponton záródók. Az erkély ajtók és ablakok, valamint a többi nyílászáró hőhíd mentes K= 1,1 hőátbocsátási tényezővel rendelkező, többkamrás fémprofillal megerősített műanyag gyártásúak, a minimális szellőzést biztosító automata szellőztető beépítésével.

Minden külsőtérre nyíló ajtó- és  ablaknyílásra rejtett redőnytokos, rezgésmentesítővel ellátott alumínium redőny, ill. a lehetőség szerinti helyekre szúnyogháló került.

 

A lakóterek vizes helyiségében, előszobákban, nappalikban és az étkezőkben a megrendelő által, a kínálatból kiválasztott kerámia padlóburkolat, a hálószobákban laminált parketta került. A fürdőszobákban az ajtótok felső szintjéig futó csempeburkolat és a konyhaszekrények közötti rész burkolása szintén igény szerint történt.

 

A fő helységekben klímacsatlakozási lehetőség van kialakítva, a kondenzvíz elvezetésére és a tápfeszültség csatlakozásra. Igény szerint klímaberendezés szereltethető.

 

A lakások fűtése és melegvízellátása központilag lett megoldva lapradiátorokkal ill. a fürdőben törölközőszárítós radiátorral. A hőfokszabályzás helyiségenkénti termosztáttal, a hőmennyiségmérés a legmodernebb digitális megoldású.

 

A fürdő felszereléséhez tartozik a szagelszívó berendezés, fehér mosdókagyló, rejtett WC tartály WC-kagylóval és ülőkével, Ravak típusú akryl zuhanytálca áttetsző üvegű zuhanykabinnal, és a megfelelő helyekre kerámiabetétes csaptelepekkel. A fürdőszobában mosógép kiállás is készült.

 

A konyhákhoz hideg-meleg vizes kiállások, elfolyó, a szellőztető rendszer gerincvezetéke és elektromos tűzhelyhez tápvezeték került kialakításra.

 

A helységek falfelületei vakolás és glettelés után háromszori diszperziós festéssel készültek.

 

Minden lakáshoz egy  kizárólagos használatú autóparkoló tartozik a kerítésen belül.

 

 

Az utcáról automata működtetésű kapukon keresztül lehet a területre bejutni, az utak és parkolók a tervek szerint viacolor burkolatúak. A zöldterületek kialakítását kertészmérnök tervei alapján készíttettük el, melyet automata öntözőberendezés tart üdén.

 

A megépült lakások belső burkolata, színvilága mind egyedi elképzelés alapján készült, melyek jól illeszkednek a hely és az épület hangulatához







Látványtervek

 
 
         
 
 
         
A fotók nagyított változatának megtekintéséhez kattinson a képekre!




Helyrajzi szám: 3778/113.

 

Alap: speciális talajkiszorításos technológiával készült cölöpalap, fejtömbös megerősítéssel

 

Tartószerkezet: pilléreken álló vasbeton vázszerkezet a monolit födémekkel együtt

 

Falazat: - kitöltő és főfal: Ytong nútféderes, megfogóhornyos falazóemelekből, Ytong hőszigetelő falazóhabarcsba

- válaszfal: Ytong nútféderes válaszfalelemekből 10 cm szélességben, ill. kisméretű téglából

- aljzat: 5 cm-es hő- és zajgátló szigetelés és aljzatbeton

 

Nyílászárók:

külső: - fehér, háromkamrás nemesfémprofillal erősített egyedi gyártású műanyag ablakok és erkélyajtók argon gáztöltésű hőszigetelt üvegezéssel (hővezetési tényezők k = 1,1), légnedvesség szabályozó kényszerszellőző beépítéssel, külső és belső ablakpárkányok, hőszigetelő ALU redőnnyel, gumibetétes lefutó léccel, rejtett redőnytokban,

- az ablakok és terasz ajtók le és oldalt húzható, helységenként 1 db szúnyoghálóval szerelve

belső: - bejárati ajtó: több ponton záródó MABISZ által minősített, tűzgátló, hőszigetelt, acélborítású, külsőfóliázott biztonsági teleajtó

- belső ajtók: faforgácslapos, dekorfóliázott tele ajtólappal, belső záró gumitömítéssel, küszöb nélkül

 

Belső falfelület:

mennyezet: glettelés, háromszori festés lélegző diszperziós festékkel fehér színre, némely lakások helységeiben állmennyezetes gipszkartonos kialakítással

oldalfal: vakolás, glettelés háromszori festés lélegző műanyagalapú festékkel fehér színre

csempézés: - fürdő, WC helyiség ajtótok tetejéig világos mintás színnel Bruttó ár 3600 Ft/m 2

(diszítő bordür csík igény szerint külön térítés ellenében)

- konyhában bútorok közötti sávban Bruttó ár 3600 Ft/ m 2

 

Padlóburkolatok:

nappali, fürdőszoba és közlekedő: mázas padlólap, világos mintás Bruttó ár 4000 Ft/m 2

erkély, terasz: fagyálló kerámia, csúszásgátló színezett lap, egységes terv szerint Bruttó ár 3600 Ft/m 2

szobák: laminált parketta széllécezéssel Bruttó ár 3600 Ft/ m 2

 

Energiamérés, lakásonként: -villanyóra (1 x 32 A )

- vízóra (almérő) (hideg- és melegvízre külön)

- digitális hőmennyiségmérő (MJ kijelzéssel)

Fűtés, melegvízellátás:

kazán: házközponti kazán, kéménnyel és lakásonkénti radiátorokon elhelyezett termosztáttal, melegvizes fűtésre és a használati melegvíz előállítására

fűtőtest: Dunaferr lapradiátor (szobákban) fürdőszobában törülközőszárítós radiátor

 

Fürdőszoba felszerelés:

- fehér mosdó, WC + kemény műanyag ülőke, falba épített, rejtett WC tartály

akrill zuhanytálca (90 cm-es, üveges zuhanykabinnal), színe fehér

- szerelvények: egykaros H-M vizes kerámia betétes Kludi v. ezzel egyenértékű csaptelep

- fürdő, WC helyiségek szellőzése gépi úton, visszacsapószelepes ventillátorral, lakásonkénti strangszellőztetéssel

 

 Konyha-nappali berendezések:

A lakások konyhai berendezés (bútor, mosogató, csaptelep, villanytűzhely), továbbá beépített szekrény nélkül kerülnek átadásra.

Csatlakozó pontok:

•  Hideg-meleg víz

•  szennyvízelfolyó

•  elektromos csatlakozás villanytűzhelyhez( 1 x 25 A )

•  páraelszívó-szellőző bekötési lehetőség kiépített strangba leágazással

 

Elektromos és gyengeáramú berendezések:

villany: - KONTALUX kapcsolók és konnektorok, v. ezzel egyenértékű

- világítótestek csak az épület lakásain kívül eső részén (terasz, erkély)

telefon: a hálózat az épületben kiépítve (előtér és nappaliban)

kábel TV: a csatlakozási lehetőség kiépítve (nappaliban és a szobákban)

kaputelefon: kiépítve előtérben, távnyitási- és kódos belépési lehetőséggel

riasztó: falban csövezve kiépítve berendezés nélkül

klíma: a falban csövezve kiépítve berendezés nélkül

 

Homlokzatok:

- lábazat: fűrészelt mészkőlap burkolat

- körítőfal: Styrofoam v. ezzel egyenértékű polisztirol keményhablemez a megfelelő helyeken üveghálóval erősítve, Baumit finomszemcsés gépi felhordású felület, világos színben,

- tetőfelület: kialakítása változó, egy része kishajlásszögű Lindab állókorcos fedésű, más része lapostetős kerámia burkolat, kavicsterhelésű

- falfedés : felső szinten és a függőfolyosókon, műkő párkány és fedkő. Ablakoknál kívül lemezfedés, belül műanyag borítás

- acél erkély- és lépcsőkorlát, kapaszkodók, fém részek rozsdagátló festékkel,

- lakáserkély-elválasztók : festett zártszelvény-keretbe foglalt víztiszta (áttetszo,de nem átlátszó) drótüveg betételemek

 

Külső létesítmények:

- gépkocsi parkolóhely: hátul és az épület alatt, lakásonként 1 db számozva,

- térburkolat: bejárati út és a gépkocsi beálló viacolor burkolattal,

- kerítés: 150 cm magas zöld színű acéloszlopos DIRRICH típus

- bejárati kapuk: 1 db motoros kapu távirányítóval és 1 db személybejáró kiskapu, az ajtó mellett kaputelefon és postaláda; a terület DNY-i sarkában belülről nyíló faszerkezetű kukatároló

- térvilágítás: mozgásérzékelővel, ill. kapcsolóval működtetve

- tereprendezés: füvesítés, növények telepítése automata kertöntöző rendszerrel és térburkolás, viakolor burkolattal kertépítész tervek alapján

 

A VI. és VII. szinteken kialakítandó exkluzív lakásokban a teraszokon kültéri hydromasszázskád, valamint kültéri grillezőhely lesz telepítve, a lakáson belül kandallót építünk be.


Az épület alatti autóparkolókért értékkülönbözetet kell fizetni.

Egyéb:   
a lakásokra megkötött szerzodés nem tartalmazza:
-    a szükséges közmufejlesztési hozzájárulásokat, melynek díja 200.000.- Ft
-    az ügyvédi díjat, mely magába foglalja a társasházi alapító okirat elkészítését is 80.000.  -  100.000.- Ft